"A szobrász és a festő" - Dechandt & Szilágyi kiállítása a Nádorban
 |
 |
Dechandt & Szilágyi
A szobrász és a festő
A férfikor delén túl, két, megközelítőleg azonos korú Pécs-baranyai művész: Dechandt Antal, és Szilágyi Szilárd utóbbi tíz év alatt született szobrainak és festményeinek kiállítását mutatja be a pécsi Nádor Galéria 2019. november 29-től. Alkatuk, működésük fizikai feltételei és körülményeik, élet-, és művészetfelfogásuk, ezért munkáik is igen eltérőek. Összeköti őket a plasztikai, képi előadás mibenlétével és a centrumoktól mérhető távolságban élő művész feladatával összefüggő felfogásuk, ami az idő haladtában jól megkülönböztethető társadalmi státusszá is lett. A művészek céhének tagjaihoz képest a „külső körön” helyezkednek el, eredeti mesterségük látszólag és részben idegen is az aktív képzőművészétől. Nincsenek mindig, mindenütt jelen, nem előszobáznak senkinél, nem a művészetből és nemcsak a művészetért élnek, amiből rájuk nézve származik egynémely káros következmény. De következik az is, hogy helyzetükben nem feltétlenül a művészet intézményein belül lejátszódó történések, változások, vagy egzisztenciális érdekek határozzák meg mozdulataikat. Vagy, hogy az igazodásoknak bármely kényszere befolyásolná őket. Esetleges a viszonyuk az agymunkával kidolgozott, paradigmát teremtő formamegújító gesztusokhoz, de gondolataiknak serkentéseik vagy gátlásaik szerint mégis eredeti formát teremtenek. Kapcsolatuk sem esetleges, régóta ismerik egymást, együtt váltak figyelemre méltó értelmiségiekké. Dechandt Mecseknádasdon él, műterme idegenforgalmi attrakció, Szilágyi pécsi, de Olasz községben még van egy fajátékokat előállító üzeme.
Természetjárók, bor-, gomba- és gyógynövény-szakértők. Egyikük sem lubickol a magány kiváltságaiban. Munkáikban életük megélt meséi keverednek sok minden mással, politikummal, táj- és kulturális élményekkel. A közvetlenség nyersebb, alapvetően tárgyakat és eseményeket tisztelő realizmusa mellett az „új szenzibilitás” légkörét is megkísértik. Mindkettőjük munkásságára jellemző, hogy a tényleges időről és a kauzalitás elvéről nem mondanak le, így azután már nem is kelthetik a borzongást, ami egykor a posztmodern újdonsága volt.
Dechandt Antal (1959) szobraiban roncsolódik a lomb, korhad, romlik és felépül, ami van. Felragyog. Talált tárgyként tételezett tobozok, magok, kabakok, ágbogok és tuskók-bunkók fejekké emberi állati alakokká váló varázsszerszámok lesznek, az élet szépségének használati szabályaival. Az angolkertész álma, az Ősmag és Átmenet tökéletes szervességben mutatják fel a geometria és a szabálytalan biológiai organizmus egymást feltételező összetettségét. Évtizedek óta él együtt a bomlás folyamataival, ismeri a teljes és romló növényrészeket, a gyümölcsöt, a gumókban, húsos gyökerekben tanyát vert gombákat. Az égést, elszenesedést. Látja a rothadó fa vörös, fehér és zöld színváltozásait. De felidézi már az Arktiszon kimutatott polisztirolt is. Nemcsak anyag azonban mindez. A természet és a kultúra sorsa is. A megsemmisülés plasztikáit Dechandtnál a természetes idő és az oxidáció annyira munkálják meg, mint a művészi szándék és faragókés. Mecseknádasdi szőlőjéből tömegével maradtak rá a keményfából hosszanti irányban hasított szőlőkarók, bontásból koros és méretes gerendák, az erdőjárások emlékeként odvas és korhadt tönkmatuzsálemek, ág-kombinációk. A szőlőkaró szobrok (2009-19) főbólintások Giacometti felé. De kígyókoponya-bunkó, kötözött túrószacskó, Jó Pásztor, madárcsőr és öklelő üstökű marha is. Mindegyikük sorsát a művész rögzítette így a teljes eltűnés előtt valamivel. A Fejek (2019) és a Kövületek (2016-17) teszik ugyanazon teremben egyesült egésszé a kiállítást Szilágyi Szilárd „fejeivel”.
Szilágyi Szilárd (1959) képein a vizek és a levegőegek roskadoznak a szikrázó pigmentektől. A Disputában (2019) a földi és földöntúli fények divizionista hullámfonalai bálnacsordát sodornak a partra. Érezzük még a bálnabánatot befogadó skandináv fenyveserdő gyantaszagát is. Egymásra lapolódnak a színesen kígyózó földrétegek, ha alájuk gigászokat temetnek, heggyé emelkedve a nagy „fogás” hálójává válnak, hangolásuk a Szemfényvesztő (2019), Álmodó önarckép (2012) festményekben a posztimpresszionista színtüzesítés alapesete. Munkáiban a festék sűrűsége, erős textúrája teszi láthatóvá a munka legkisebb részletét is, olykor egyetlen képen belül nagy felületek kapnak más-más ecsetvonásokkal kialakított ornamenseket, sormintákat, foltrendszereket. Aszerint, hogy felhő, víz, föld vagy levegő-e az illető közeg, felület. Az élénk impasto hatás mellett színei szinte kizárólag optikai keveréssel állnak elő. Szilágyi kerüli a tökéletes lefedettséget és a sima, egyenletes színátmeneteket. A bevonatrétegek nem egyenletesen fedik az alattuk lévő rétegeket, réseiken át a legkülönbözőbb tematikai egységek tűnnek fel, méreteltéréseik egy-egy kicsiny egységnyi „saját teret” érzékeltetnek. Legtöbbször abszurditásig elvitt tárgyakat és helyzeteket. Jellemzőek lehetnek ilyen szempontból a Nagy fogás III. (2017), a Betegségem történeteinek darabjai (2007-16) és a Gorgófejek sorozat (2015). Itt van aztán még a majdnem üres ecset és a finom, felhőszerű ecsetkezelés, mely technika egy ködös réteggel fedi le az alatta lévő színt, így abból egyenetlenül tetszenek át az alsó színek. Alkalmazott Szilágyi változó vastagságú, többnyire sötét színekkel létrehozott rajz-kontúrokat, de a színfoltok, figurák akár kemény élekkel is találkozhatnak. Optikai színkeverése jellemzően a Csontváry – Nolde - Javlenszkij korszak motívumkészletére, kompozíciós megoldásai Picasso 1932-35 körüli munkáira utalnak. Formáinak és tereinek arányviszonylatai leginkább itt nyerhetnek megerősítést.
De, hogy a biológiai anyagcsere rejtőzködő folyamatai is helyet kapnak érvelésében, már a jelen viszonyok leképződése. A Húsevő növény etetése (2019) című Szilágyi kép nyilvánvaló érintkezésben van Eduardo Kac biotechnológiai metaforizációjával. A teremnyi Gorgó fő a torzító leegyszerűsítések és dermesztő általánosítások után a fej-nyak sebészet tételes anatómiai alapanyagát préseli át a szemünk láttára az ikonfestészet emlékeinek szűrőin, hogy aztán ösztönös haladása közben rácsapódjon az útjában álló pozitronemissziós tomográfia szeletelt képeire, melyeken még a fehérje szintézis lüktetése is képelem lesz. Jelenidő. Súlyos mondandói olykor kocsmai jelenetek álruháiban mutatkoznak.
Aknai Tamás
